Kékkő a történelmi Nógrád megyében dicső múltnak örvend, szemtanúja volt nemcsak a törökkel űzött nagy háborúságoknak, hanem földesurai szomorú szerepléseinek.

Kékkőt régebben Kékkőváraljának nevezték a fölötte fekvő ősvár miatt. Lakosai részint a harcias Balassa család egykori bandériumának maradványai, részint a későbben bevándorolt mesteremberekből és szolgákból állanak.

Kékkő várának elődje már a tatárjárás előtt is az Ipoly felé iramló Kürtös patak Mikszáth által oly sokszor megidézett völgyében, a Korponai-hegység peremén messzire látható dombon állt. A vár maga írásbeli adatok nyomán IV. Béla király uralkodása alatt, az 1230-as években hihetőleg a tatárok támadásai ellen lett fölépítve. A Balassák Magyaroszág igen sokat szereplő, nagy hatalmú, tehetséges, de sokszor izgága famíliái közé tartoztak, Kékkő pedig ama ritka várbirtokok egyike, amely – bár százötven évig török elleni végvárnak számított, de néhány évig a török is ült benne – hétszáz éven át, egészen a XX. század első harmadáig a bárói, később grófi rangra emelt Balassák kezén volt. A költő Balassi Bálintnak is „kékkői” volt az egyik előneve. 1556-ban a törökök puskaporral felrobbantották és aztán elhagyatottságában tönkrement. Mégis 1609-ben II. Mátyás király az ő örökös urainak visszaadta, és Balassa Zsigmond iparkodása révén új falakkal és bástyákkal lett ellátva és kiépítve. A mezőváros természetesen a vár urainak a sorsában osztozott nemcsak politikai, hanem vallási tekintetben is. S így történt, hogy midőn Balassa András 'hitet tett a protestantizmus mellett, akkor jobbágyait is erőszakosan rákényszerítette az új vallásra Lutheránussá lettek a kékkőiek, de az új hit náluk nem verhetett gyökeret, mert még a szomszédban lévő egykori katolikus plébániák lutheranizmusban mai napig megmaradtak, a kékkőiek mind visszatértek Isten népének közösségébe.

Kékkő, mint török elleni végvár olyan fontos maradt, hogy Balassa Zsigmond országos segítséggel 1604 és 1612 között újra felépítette, de egy újabb török ostrom alkalmával a XVII. század második felében végleg elpusztult. Egy részét 1750-ben báró Balassa Gábor állíttatta helyre díszes kastélyként, barokk stílusban. Ma is ebben az állapotában látjuk, a Helytörténeti Múzeum székel benne.

1910-ben 1347, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Nógrád vármegye Balassagyarmati járásához tartozott.