Horpács nevét a szófejtők a „horpasz”, „horpad” szóból magyarázzák, értelemszerűen következtetve arra, hogy a település első lakói, építői a földrajzi környezet adta természetes menedéket használták ki, azaz elbújtak kis dombok, horpadásaiban, nyiladékaiban.
Szántóföldek veszik körül a települést, a középkorban azonban a Börzsöny, és a Cserhát idáig nyújtózkodó erdőtakarója adott menedéket az itt élőknek. Feltehetjük azonban a kérdést, hogy vajon tényleg menedéket adott?
A falu első írásos említése 1255-ből származik, egy oklevél említi a települést „terra Horpach” (= Horpács földje) néven. A következő adat 1291-ből való, melyben a falu nevét „Hupach” alakban olvashatjuk. A Zsigmond korabeli oklevelekben egy meglehetősen bonyolult, zavaros, és ellenségeskedő hangulatú birtokper ( Kwkezwi Pál két fia, Mihály és György között) kapcsán tesznek említést a faluról; a perben az egyik bírát „Horpach-i Torozkó János”-nak hívták.
Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a falu a korai századokban már lakott volt, nemesi birtokosai vannak. De úgy tudni, hogy a falu nem a mai helyén állt, hanem ott, ahol a Templom-tábla nevet viselő dűlő található. Egy 1734-es egyházi összeírás ugyanis a templomot úgy említi, hogy ezen a falun kívül volt. horpács lakói katolikusok voltak, máig
megmaradtak ebben a hitben.
A XV. századhoz visszatérve 1433-ból feltűnik egy „Horpácsy Bálint” nevű birtokos, aki horpácsi birtokrészét 80 forintért eladja Bethlenfalvi Fodor Miklós esztergomi érseki udvarmesternek.
A XVI. században megjelent a török, és sajnos a lehető legrosszabb helyen feküdt a falu: a végvárak karéjában…
A tatárjárás után kiépült magyar várrendszer igen ellentmondásos állapotú volt, a katonák ellátása is gondokba ütközött, amiket a király igen magas adókkal kívánt orvosolni. Az előőrsök ki-kicsaptak a várak körüli falvakba, zsákmányért. Nem véletlen, hogy ezek a falvak sokszor elnéptelenedtek. Nógrád megye 1542. évi adólajstromában Horpácson 5 elhagyott házat említenek, de még van 5 adófizető család. A családfők nevei: Paska János, Almás Gábor, Kara János, Edelényi Péter, és Csejtey Miklós.
1552 után ötven éves török uralom vette kezdetét a vidéken. Horpács ekkor a Nógrádi szandzsákhoz (török adókerület) tartozott. 1562-1563-ban 14 ház után adózott, és a nógrádi Ahmed bég 5399 akcse adót rótt ki a falura.
1579-ben a nógrádi szandzsák összeírásában újra 14 házzal szerepel Horpács neve. 1790-ben egy újabb felmérés alkalmával 43 házat találtak Horpácson.

A templomot 1740-ben kezdték építeni, a befejezés időpontja 1744. építőik ismeretlenek, barokk stílusú épület, kis dombon áll. A pap általában Borsosberényben élt, onnan járt át misézni. A templomtorony sisakos, előreugró középtorony. Ezen keresztül lépünk a főhajóba. Egyterű, nincs kápolnafülkéje. A diadalíven látható az 1744-es, befejezési dátum. A szentélye ötszögletű, innen egy kis ajtón át léphetünk a sekrestyébe. A szószék és a karzat fából készült, a karzatot dísztelen mellvéd zárja le. Az oltár felett a Szentcsaládot ábrázoló kép van. A művész neve Pammer A. Az oltáron egy XVIII. századi Madonna-kép, a Madonnát két férfi és két női szent fogja közre. A jobb oldali mellékoltáron szép, fából faragott „Immaculata Maria” szobor, ezüsttel és arannyal a földgömbön, a glóbuszon a tekerődző zöld kígyó.
A falunak már 1727-ben feljegyezték a harangját, haranglábon állt a régi templom mellett, de még 1832-ben is haranglábon függött.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Horpácson a haza védelmét jelentette. 1848-ban Batthyány rendelete értelmében Horpács is küldött 6 újoncot a harcba. A csaták horpácsi résztvevői: Bur Mihály, Balik József, Lomen János, Berecz Pál, Berecz István (elesett a csatatéren), Dobsonyi István (megnyomorodott a harcokban, és koldussá vált).

A XX. század viharai nem kímélték Horpácsot sem. Az I. világháborúba 45 horpácsi férfi vonult be, 3-an nem tértek haza (Szercsányi Ferenc, Csépány Pál, Szalai József), nevüket emlékoszlop őrzi a falu közepén.
1895-től közös körjegyzőség működik Borsosberénnyel.
A II. világháborúban 11 hősi halottja volt a falunak, az ő nevük is az emlékoszlopon olvasható (Berecz Ferenc, Kurucz István, Vitéz István, Magyar Lajos, Tóth Mihály, Holics József, Gál Gábor, Pajor Sándor, Szabó János, Szabó Mihály, Bertók Mihály). 1945 december 8-án voltak be a faluba az oroszok, a lakosokat egy közeli, alkalmi repülőtér építéséhez vitték ki.

Híres emberek
Szontagh Pál:
Táblabíró volt, művelt és önzetlen hazafi. Rendkívül érdekes, színes egyéniség. Madách legjobb barátja. A horpácsi birtokot anyai ágon örökölte. Német anyanyelvű, evangélikus családból származik. 1842-ben kapta meg ügyvédi oklevelét, és sokat utazott Európában.
Később részt vesz az országos politikában is, rendszeresen publikál Kossuth Lajos Pesti Hírlapjában. Aktívan bekapcsolódott az október 6-i bécsi forradalomba, amiért 2 évi börtönbüntetést kapott, melyet Olmützben töltött le. 1865-től országgyűlési követ a balassagyarmati kerületben, hévvel vesz részt a megújúlási küzdelmekben. Tisza Kálmán hűséges híve. 1879-ben a képviselőház alelnökévé választották. Jó barátja Nagy Iván, aki ezt írja róla: „Kellemes és kitűnő szónok volt…hét nyelven beszélt….az irodalomnak buzgó híve volt, s arra többet is áldozott, mint Nógrád megye egész közönsége.” Szerette a vendégeket és a gyerekeket. Megfáradt élete végére, 1904. június 15-én halt meg. Sírja a horpácsi templom melletti sírkertben domborul. Sírkövét Mikszáth szállíttatta oda és állíttatta fel, rávésve az epigramma, melyet Szontagh írt:
„Nyugtalanul fürkész, küzd, háborog és tagad a fej: / Áhítatos hitben lel nyugodalmat a szív.”

Nagy Iván:
A falu másik jeles lakója Nagy Iván (1824 Balassagyarmat – 1898 Horpács) volt, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, genealógus, történész, a Nógrád Megyei Múzeum alapítója.
Legnevezetesebb munkája a 13 kötetes „Magyarország családai czímerekkel és leszármazási táblákkal” (írta 1857 és 1868 között). Az 1848-49-es szabadságharcot honvédként harcolta végig, ezért egy ideig bújdosnia kellett a szabadságharc leverése után. 1850-től gyakran megfordult Horpácson, itt is nősült meg 1855-ben. Ő is Szontágh Pál jó barátja volt. 1878-ban költözött le végleg Budapestről a faluba. 1888 és 1891 között a falu bírója volt.

Mikszáth Kálmán:
Iskoláit nagyrészt Rimaszombaton járta, 1857 és 1863 között, az utolsó két osztályt azonban Selmecbányán végezte, ahonnan 1868-ban Pestre került, ahol jogi tanulmányokat folytatott, de diplomát nem szerzett.
Iskolái befejeztével visszatért Nógrád megyébe, ahol 1871-ben Mauks Mátyás szolgabírónál Balassagyarmaton szolgabírósági esküdtként helyezkedett el. Itt alkalma volt közvetlen közelből is tanulmányozni a vármegye uraságait. 1872-ben ügyvédbojtár lett, emellett megpróbálkozott az újságírással is: különböző fővárosi lapok közölték cikkeit, többek között az Igazmondó, Szabad Egyház, Fővárosi Lapok és a Borsszem Jankó.
1873. július 13-án feleségül vette Mauks Mátyás leányát, Mauks Ilona Máriát. Még ebben az évben meghaltak szülei, s ő feleségével együtt a fővárosba költözött. Nagy nyomorban éltek. Mikszáth el akart válni a feleségétől, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. Felesége nem akart válni, így az akkor még sikertelen író azt hazudta, hogy mást szeret. 1878-ban váltak el. Miután Mikszáthnak rendes jövedelme lett, újra összeházasodtak.
Ezután ő is visszahúzódott szülőfalujába, Szklabonyára, ahol azonban anyja a családi birtokot még halála előtt bérbe adta, így abból sem tudott megélni. Az 1874-es megyei tisztújításon mint aljegyző jelöltette magát, de megbukott. Visszatért Pestre, s az irodalommal kezdett komolyabban foglalkozni.
Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól, ezért a szerkesztők műveiből sok részt egyszerűen kihúztak. 1874-ben jelent meg első önálló műve két kötetben, az „Elbeszélések”, de a kötet nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, de a sikertelenség miatt elkeseredve 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el mint újságíró. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a királyi biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1881-ben visszatért Budapestre, ahol az Ország-Világ című lap segédszerkesztője lett. Ezidőtájt vált ki a Budapesti Hírlap szerkesztősége a Pesti Hírlapból, ahová emiatt új munkaerő kellett, így ő maga is a Pesti Hírlaphoz került. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múlva karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkedveltebb szerző és humorista lett. Hírlapi cikkeit nagyobbrészt név jelzése nélkül, igen gyakran Scarron, illetve sok más egyéb álnévvel is jegyezte.
1881-ben a Petőfi Társaság, 1882. február 8-án a Kisfaludy Társaság választotta tagjának, 1889. május 3-án pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.
Az irodalmi sikert hamarosan a magánéleti és politikai sikerek is követték: 1882-ben ismét megkérte volt felesége, Mauks Ilona kezét, s még ez év december 31-én ismét összeházasodtak. A házasságból három fia született: Kálmán, János (1886-1890) és Albert (1889-1921).
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával.
1897-ben saját lap kiadásával próbálkozott, ez volt a rövid életű Országos Hírlap. 1903-tól Az Újság főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagy jutalommal tüntette ki. 1910-ben még megünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, ezután Máramarosszigetre utazott, ahonnan már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva meghalt. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érte meg.

Mikszáth Kálmán Emlékház
Mikszáth Kálmán (1847. január 16.-1910. május 28.) 1904-ben vásárolta meg Szontagh Pál örökösétől a horpácsi birtokot. A földszintes öreg kúria mellé 1906-ban új kastélyt építtetett fia tervei alapján. Homlokzati falán Jókai Mór dombormű látható. Horpács Mikszáthnak valóságos menedék volt. A választott otthon az idős, egyre súlyosodó betegséggel küszködő embernek a nyugalomat biztosította. A horpácsi kastély Mikszáth hírnevének köszönhetően őrizte meg irodalmi kegyhely jellegét, s 1954-ben megnyitott első kiállítása óta fogadja az író szellemisége előtt tisztelegni kívánó látogatókat.